SZPI

Hogyan pályázzon, ha azt sem tudja, hogy mire lehet? – ezt a kérdést tette fel nekem nemrég egy asztal-társaságnál egy hölgy, aki meghallotta, hogy mivel foglalkozom. Ő egy új gyerekjáték ötletét dédelgette magában, de azt nem tudta megmondani, hogy ehhez milyen európai uniós támogatást akar szerezni. Mert nem tudta, hogy milyen lehetőségek közül választhat. Emiatt nem pályázott, nem valósította meg az ötletét, nem dolgozott és nem adott munkát másoknak sem. Csak megvolt a véleménye az egész, szerinte értelmetlen herce-hurcáról.

Mi ezen tudunk változtatni. A legfontosabb feladatunk, hogy az uniós pályázatok kapcsán Ön időben megtudja: mikor, hol, mire és hogyan érdemes figyelni. 19 nagyvárosban 152 tanácsadónk állt munkába, akik segítenek a pályázatok kiválasztásában, a beadásában, a papírmunkában, mindenben. Munkatársaink a projektötlet megfogalmazásától a pénzügyi elszámolás lezárásig a teljes folyamatot végigkísérik. Gyorsan, és ami még fontosabb, ha kell, a pályázó székhelyén vagy telephelyén segítenek. Kis- és középvállalkozók ugyanúgy fordulhatnak hozzánk, mint ahogy az önkormányzatok, nagyobb cégek, vagy magánszemélyek.

Ebben az alkalmazásban most megnézheti az Önhöz térben és így időben legközelebb álló tanácsadó rövid bemutatkozását. Keresse fel, használja ki az Új Széchenyi Terv nyújtotta lehetőségeket, fejlessze uniós forrásokból a cégét, szerezzünk közösen pénzt a jó ötletéhez!

Béta verzió

Price
Free
Version
1.5
Downloads
500-1,000
Size
11 MB
Rating
4 (6)
Category
Type

Permissions

  1. precise location (GPS and network-based)
  2. approximate location (network-based)
  3. full network access
  4. directly call phone numbers
  5. take pictures and videos
  6. receive data from Internet
  7. view network connections
  8. control flashlight

Related apps

  • SZPI

    SZPI

    Price:FreeDownloads:500-1,000Rating:4 (6)

    Hogyan pályázzon, ha azt sem tudja, hogy mire lehet? – ezt a kérdést tette fel nekem nemrég egy asztal-társaságnál egy hölgy, aki meghallotta, hogy mivel foglalkozom. Ő egy új ...

SZPI